Bemutatkozás
A céget 1992-ben négy magánszemély alapította a tulajdonosi-menedzsment 1970-as évekre visszanyúló építész tervezői, kivitelezői, valamint gépész vállalkozói múltjára alapozva. A cég alapításánál a tulajdonosok régi álma teljesült az épületek megvalósulása a tervezéstől a kivitelezésig. Tevékenységüket a tervezési és kivitelezési múltjuk folyamán tapasztalt építtetői elvárásokra alapozták. A megrendelőknek a kivitelezőkkel szemben támasztott elvárásai, illetve a tervezési művezetések folyamán kialakult tapasztalatok alapján szerették volna megvalósítani az építőiparral kapcsolatos rossz tapasztalatok megváltoztatását.A 90-es évek első felére jellemző nehéz, recesszió sújtotta gazdasági környezet ellenére a működés negyedik évére az éves árbevétel a négyszeresére nőtt – nyereséges működés mellett. Ugyanakkor a cég vagyona mára az alaptőke többszörösét teszi ki, hiszen az építőiparra is jellemző egyre fokozódó szakmai elvárásoknak csakis megfelelő eszközparkkal lehet eleget tenni.
Az építőipari szektoron belül a vállalkozásnak meghatározó a piaci jelenléte mind a megyében, mind az észak-magyarországi régióban, de Kelet-Magyarország több térségében is végeztek valamilyen fő vagy alvállalkozói tevékenységet.
Gerixon Tervező és Kivitelező Korlátolt felelősségű Társaság
A cég székhelye: 3527 Miskolc, Sajószigeti út 2/A.
Alapítás éve: 1992
A cég székhelye: 3527 Miskolc, Sajószigeti út 2/A.
Alapítás éve: 1992